A legfrissebb hírek az ügyvédek, ügyvédjelöltek világából
Kamarai ügyelet
Az alábbiakban dr. Gergényi Szabolcs ügyvédjelölt kolléga üzenetét tesszük közzé.
"Kedves Kollégák,
egy probléma megoldásában kérném a segítségetek. A Budapesti Ügyvédi Kamarától egy ügyeleti kirendelő határozatot kaptam, amely szerint 2010.07.15-én reggel 8 órakor meg kell jelennem a kamarai klubban és ott ügyeletet kell tartanom. Eddig rendben is van, de a gond ott kezdődik, hogy én akkor pont külföldön leszek. Felhívtam a Kamarát, ahol azt mondták, hogy nekem kell gondoskodnom helyettesről, aki csak jelölt lehet. Szívesen cserélek időpontot bárkivel, akinek ez a nap alkalmas.
Elérhetőségeim: gergenyi.szabolcs@gmail.com, Telefon: 06 30 406 53 13"
Tisztelt Jelölt társak, Látogatók!
Dr. Olt Gergely, ügyvédjelölt vagyok, egy több mint 10 éve cégjoggal is foglalkozó ügyvédi iroda tagja. Eddigi munkám során számtalanszor okoztak bosszúságot az alábbi helyzetek:
* Többször éreztem úgy, hogy az e-cégeljáráshoz szükséges iratok elkészítése során, a saját vagy kollégáim értékes idejét ugyanazon adatok ismételt felvitelére, sablonok kitöltésére, formázására kell pazarolni!
* Előfordult már, hogy elírásból adódó hiba miatt a cégbíróság hiánypótlásra hívott fel minket, vagy esetleg elutasította kérelmünket!
* Jártunk már úgy, hogy a kötelezően alkalmazandó szerződés minta, vagy az xml állomány változása miatt a rendszer nem engedte elküldeni az okiratcsomagot!
Mindezek elkerülése, és „jelöltsorsunk” könnyítése érdekében kollégáimmal létrehoztuk a DOCGEN dokumentum készítő rendszert, melyet ez úton is ajánlok figyelmetekbe, hogy alkalmazásával Ti is megkönnyíthessétek munkátokat!
Mi is az a DOCGEN?
A DOCGEN egy komplex rendszer, melynek használatával lényegesen leegyszerűsödik az e-cégeljárás. A rendszert több ügyvéd kolléga tapasztalatainak és igényének, valamint több 1000 cég felépítésének figyelembe vételével készítettük el.
A program egyszeri adatmegadást követően – mely a felhasználói visszajelzések alapján átlagosan 5 percet vesz igénybe – elkészíti a cégeljáráshoz szükséges szinte valamennyi dokumentumot, az .xml állományt is beleértve. Az okirat szerkesztési idő a töredékére csökken és az ismételt adatfelvitelből eredő hibák megszűnnek. Rendszerünkkel állandóan követjük a folyamatosan változó séma definíciókat és eljárási szabályokat, így beadványaitok mindig naprakészek.
Regisztráljatok, és próbáljátok ki ingyen!
Nézzétek meg honlapunkat, ahol bővebb információt találtok: www.docgen.hu
Figyelmeteket megköszönve maradok tisztelettel:
ügyvédjelölt
A kamarai oktatás némileg pótolta ugyan ezt a hiányérzetet, de továbbra is szerettem volna olyan jelöltekkel megismerkedni, akikkel megvitathatom ügyes-bajos dolgaimat.
Később, a neten böngészve észrevettem, milyen ügyes ügyvédjelölti honlapokat hoztak létre a román és a német ügyvédjelölt kollégák. Ez az! Gondoltam. Éppen ilyenre kellenne a magyar ügyvédjelölteknek is!
Az volt a célom, hogy létrejöjjön egy olyan online felület, amelyik kifejezetten az ügyvédjelölteket szólítja meg, az őket is érdeklő kérdésekkel. A visszajelzések, és az oldal látogatottsági statisztikái alapján ezt többé-kevésbé sikerült is megvalósítani.
Az ötlethez már a legelején csatlakoztak dr. Hanyu Henrietta, dr. Klément Katalin, dr. Kovács Éva Lívia, dr. Lugosi Krisztina, és dr. Lukácsy Rita ügyvédjelöltek. Velük azóta is közösen szerkesztjük az oldalt, de sok írást, megkeresést kapunk más jelölt kollégáktól is.
Úgy tűnik, kicsit későn ugyan, de idén is kitavaszodik. Remélem a hosszú téli álom után újra összeül a szerkesztőség, és valamelyik kerthelyiségben újra lesz alkalmunk megvitatni a jelölti élet örök kérdéseit.
ügyvédjelölt
A Fiatal Jogászok Egyesületének konferenciája
A Fiatal Jogászok Egyesülete a tavalyi nagy sikerű szakmai rendezvényét követően idén az Igazságügyi Fogalmazók és Titkárok Egyesületével társszervezésben 2010. április 16. napján tartja konferenciáját a Budapesti Ügyvédi Kamara Dísztermében (1055 Budapest, Szalay u. 7.) - értesültünk a Budapesti Ügyvédi Kamara hírleveléből.
14 óra 20 perctől a regisztrációt követően a konferenciát dr. Zinner Tibor a Legfelsőbb Bíróság tudományos kabinetfőnöke, a társszervező egyesület társadalmi elnöke, valamint egyben az első előadó, dr. Kovács Kázmér a Kamara elnökhelyettese nyitja meg.
A kártérítési és biztosítási jogról szóló első előadást követően a Complex Kiadó Kft. ad szakmai eligazítást.
A rendezvény utolsó, egyben rendkívül újkeletű témájában, a "Távoltartás intézményének gyakorlati problémái" címmel dr. Ocskó Katalin Éva a Budai Központi Kerületi Bíróság családjogi csoportvezető bírája, illetve a nyomozóhatóság részéről Oláh László rendőrőrnagy, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője és Diószegi Judit rendőrszázados tart előadást.
A rendezvényre szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!
Beszélgetés a jogi szakvizsgáról
Ezúton tájékoztatjuk a kedves olvasóinkat, hogy az ügyvédjelölt.hu szerkesztői csapata 2010. február 11-ére, 19 órai kezdettel beszélgetést szervez a jogi szakvizsga témakörében.
A rendezvényen frissen vizsgázott ügyvédeket látunk vendégül, akik beszámolnak nekünk a
vizsgák során szerzett tapasztalataikról, valamint hasznos információkkal, tanácsokkal látják el a hallgatóságot.
A beszélgetésre, amelynek helyszíne a Hotel Carat bárja (Budapest, VI. kerület, Király utca 6.) minden kedves érdeklődődőt szeretettel várunk!
Köszönjük a sok olvasói levelet, és azt is, hogy az oldal látogatottsági statisztikája – hála nektek – 2010 januárjában korábban soha nem látott magasságokba szárnyalt. Az alábbiakban megosztunk veletek két olvasói levelet, mert úgy gondoljuk, hogy a tartalmuk sokakat érdekelhet. Íme:
„Kedves Kollégák!
Gratulálok az oldalhoz, sok hasznos információ érhető el rajta. Egyetlen kérdésem lenne a szakvizsgáról szóló tájékoztatóhoz, mégpedig a joggyakorlati idő számításával kapcsolatban.
Világos, hogy az ügyvédjelölti státusz az eskütétellel kezdődik, ettől az időponttól tekinthető valaki jelölti "munkakörben" dolgozónak. Ugyanakkor sok esetben (jóval) az eskütétel előtt jön létre a munkaviszony az irodával, s ilyenkor a munkaszerződésben benne foglaltatik, hogy az eskütétel napjáig jogi előadóként foglalkoztatják a bojtárt - így történt ez az én esetemben is. Kérdésem, hogy a jogi előadóként töltött gyakorlati idő is beszámít-e az előírt 3 évbe? Ha igen, akkor elég a munkaszerződést csatolni, vagy külön igazolást kell kiállítania a munkáltatónak?
Nem szívesen veszíteném el azt az egy-másfél hónapot sem, amit ténylegesen munkában töltöttem. :-)
Előre is köszönöm a segítséget.Üdvözlettel, Péter”
Kedves Péter!
Legjobb tudomásunk, és a Szakvizsga Bizottságtól kapott tájékoztatás szerint a korábbi szokással ellentétben az ügyvédjelöltek esetében a gyakorlati idő csak az eskütétel napjától „pörög” :(
Íme a második levél:
„Sziasztok Ügyvédjelöltek!
Ha szeretnétek szakmai tudásotokat csillogtatni, vagy online elérhető referenciákat szerezni karrieretek építése érdekében, netalántán már most ügyfélbázist építeni, akkor javaslom figyelmetekbe a http://www.kerdezdmegitt.hu oldal jogi témáját, ahol sokan keresnek jogi segítséget. Hálásak lesznek, ha válaszoltok a kérdésekre, számotokra pedig ez egy jó és ingyenes marketing lehetőség. Akár a honlapotok, a blogotok címeit vagy egyéb elérhetőségeiteket is elhelyezhetitek az aláírásaitokban.
Ha tetszik a lehetőség, küldjétek tovább barátaitoknak, ismerőseiteknek is, ha nem, akkor ellenségeiteknek! :) Üdv: B.A.”
Köszönjük szépen a második levelet is. Ugyan nem derül ki belőle, hogy ki és milyen minőségben írta, de sejtjük. A jelen olvasói levél közzétételével nem kívánunk ügyvédjelölteket ügyfélbázisépítésre, vagy online marketingelésre buzdítani. Akinek csillogtatni van kedve, annak mindenesetre: klikk!
Ezúton tájékoztatjuk a nyájas olvasókat, hogy dr. Lugosi Kriszta ügyvédjelölt Ingatlanjog rovata új anyaggal bővült, és dr. Hanyu Henrietta ügyvédjelölt szakvizsgáról szóló új anyaga is feltöltés alatt áll.
Köszönjük Kriszta és Heni munkáját.
Az oldal látogatóinak pedig köszönjük a sok pozitív visszajelzést. Igyekszünk minden üzenetre válaszolni.
A Jogi Fórum különleges kedvezménye ügyvédjelölteknekA 2009 október 15-i, "Az új büntető jogszabályok" témában megrendezésre kerülő konferencián a Jogi Fórum egyszeri, különleges kedvezményben részesíti az ügyvédjelölteket.
Ennek megfelelően most minden ügyvédjelölt mindössze 4.800,- + áfa (!!!) összegért vehet részt a rendezvényen - adták hírül a szervezők. A konferencia részletes programja a következő oldalon tekinthető meg: http://konferencia.jogiforum.hu/uj-bunteto-jogszabalyok
Az ügyvédjelölt.hu szerkesztősége háromszoros hip-hip-hurrával üdvözli a jó hírt.
Jelölti oktatás 2009 / 2010
Megkezdődtek a Budapesti Ügyvédi Kamara által szervezett kötelező jelölti oktatás 2009 / 2010 évfolyamának előadásai.
Az előadások rendje megtalálható a Budapesti Ügyvédi Kamara honlapjának Ügyvédiskola Menüpontja alatt.
Jó tanulást!
E-tananyag ügyvédjelölteknek
" Az elektronikus kiadvány gyakorlati segítséget nyújt azoknak a joghallgatóknak és fiatal jogászoknak, akik ügyvédi irodában szeretnének elhelyezkedni. A segédlet olyan mindennapos szituációkat mutat be az érdeklődőknek, mint például milyen tipikus feladatai vannak egy gyakornoknak vagy ügyvédjelöltnek egy ügyvédi irodában, mire készüljenek egy állásinterjún, vagy hogyan kell különböző típusú beadványokat készíteni. A kiadvány kitér az ügyvédi irodák sajátosságaira, az egyéni ügyvédtől a nemzetközi irodákig, továbbá a különböző bírósági és hatósági eljárásokra. A leckéket jogszabály hivatkozások, címlisták és dokumentumminták egészítik ki, ezzel is segítve a fiatal jogászokat az ügyvédjelölti munka kezdetén. " - olvasható a honlapon.
Jelöltgyűlés a Cheers Pubban
2009. szeptember 24-én újra összeültünk, hogy fehér abrosz mellett dumálgassunk a jelölti lét viszontagságairól, a közeledő szakvizsga rejtelmeiről, a jelölti honlaphoz kapcsolódó terveinkről, valamint egymás munka- és egyéb viszonyairól.
A találkozóra a Cheers Pubban került sor, ahol Évának köszönhetően különleges, ügyvédjelölti itallap várt minket.
Az este folyamán kiderült, hogy egyikünknek sincs még letisztult szakmai jövőképe, legtöbben még nem tudjuk egész pontosan, hogyan is zajlik a jogi szakvizsga, viszont elszántak vagyunk, a joggyakorlati időt mindenképp kitöltjük, és azután felfelő ívelő jogi karriert futunk be.
Mivel többen már a szakvizsga felé közeledünk, megbeszéltük a szakvizsga előkészítő tanfolyamok kérdését is. Arra a részletre nem sikerült fényt derítenünk, hogy ha már annyira fontos a tanfolyam, hogy kötelező, akkor miért nincs meghatározva az is, hogy melyik tantárgyból kötelező, illetve abban a részletben sem tudtunk megegyezni, hogy a büntető, a polgári, vagy a közig tanfolyamra érdemesebb járni.
Ami a honlapot illeti: Heni megígérte, hogy részt vesz a Complex szeptember 24-i HR reggelijén, Kati pedig a Jogi Fórum októberi büntetőjogi konferenciáján, és fényképes beszámolókkal jelentkeznek itt a rovataikban. Ritával pedig azt beszéltük meg, hogy, mivel az ügyvédi iroda, ahol dolgozik, már megtalálta az ideális ügyvédjelöltet, frissítem az Állás oldalt, és leveszem az elavult hirdetést.
Hét órakor ültünk le a Cheers Pubba, és félóra múlva, amikor ránéztem az órára, már háromnegyed tíz volt.
A legközelebbi találkozót egy hónap múlva tartjuk ugyanitt, amire szívesen látunk minden érdeklődő és tenni akaró ügyvédjelöltet. Aki szeretne jönni, hagyjon üzenetet a Kapcsolat fül alatt.
Találkozunk októberben!
Ármos Lóránd
Business találkozó a Dr. Gebhard Klötzl Ügyvédi Iroda szervezésében
Az alábbiakban a Dr. Gebhard Klötzl Ügyvédi Iroda business találkozójára szóló meghívóját tesszük közzé." Kedves Ügyfelek! Kedves Barátok! Úgy gondoltuk, hogy az itt az ideje, hogy ismerkedjünk és ígény szerint bővítsük ismerettségi körünket, kössünk új üzleteket és kapcsolatokat. Ezért szeretnénk Önt egy kellemes és kötetlen estére meghívni, ahol a munka után, hangulatos környezetben találkozhatunk, beszélgethetünk. Ha úgy gondolja, hogy ismer olyan személyt, akit a rendezvény szintén érdekelne, akkor szívesen várjuk kisérőjét is.
Hely: Restaurant Salzberg, Magdalenenstraße 17, 1060 Wien, email: office@salzberg.at, http://www.salzberg.at. Időpont:2009 október 2 (péntek), 18 órától
Cél: Névjegykártyacsere, üzletelés, (magyar nyelvü) kapcsolatrendszer kialakítása, egy kellemes este a hét vége elött. Belépés díjtalan, mindenki a saját fogyasztását fedezi, vendégek maximum száma 20 fö, besorolás jelentkezés sorrend szerint
Az időbeli helyfoglalás végett kérem, hogy szeptember 21.-ig jelezzék részvételi igényüket (Dr. Ujvárosi Veronika, 00 43 650 47 34 917, vu-kloetzl@aon.at). Várjuk jelentkezésüket, Dr. Ujvárosi Veronika Dr. Gebhard Klötzl Ügyvédi Iroda "
A jelöltek foglalkoztatása 2010-től
Részletek a BÜK honlapján olvashatók.
Ügyvédiskola 2009/2010
A képzésen való részvétel feltétele az, hogy az ügyvédjelölt az adott képzési idényre beiratkozzon. A beiratkozási határidő a 2009-2010-es oktatási idényre: 2009. október 6.
A beiratkozás a Kamara honlapján keresztül online kapcsolattal történik. Akadályoztatás esetén a BÜK oktatási ügyekkel megbízott munkatársához, Kamenszky Katalinhoz (e-mail: oktatas@bpbar.hu, telefon: 06-1-353-0155/131. mellék) lehet fordulni.
V. Európai Jogász Fórum
Az V. Európai Jogász Fórum 2009. október 1-3 között kerül megrendezésre Budapesten.
A Fórum részletei elérhetőek a www.eurojurist2009.hu honlapon.
Büntetőjogi perbeszédverseny
A megmérettetésen részt vehet minden ügyvédjelölt, aki a verseny időpontjában a Budapesti Ügyvédi Kamara névjegyzékében szerepel. A vádszereplők és a zsűri tagjai a hazai büntető jogalalkalmazás kiemelkedő személyiségei. A rendezvényt figyelemmel kíséri a nyomtatott és az elektronikus sajtó is.
A nyertesek a Magyar Ügyvédi Kamara novemberi Ügyvédek napján, 2009. november 19-20-án mérik össze tudásukat a regionális döntők nyerteseivel.
A perbeszédverseny tisztelgés néhai dr. Orosz Balázs büntetővédői tevékenysége emléke előtt.
Jelentkezni 2009. szeptember 25. napjáig elektronikus levél útján, az elnokseg@bpbar.hu címen, a BÜK elnöki titkárságán lehet.
2009. június 26-án tartja első konferenciáját a Fiatal Jogászok Egyesülete
Az idei év tavaszán megalakult a Fiatal Jogászok Egyesülete, mely szervezet céljául azt tűzte ki, hogy a magyar fiatal jogászsággal átfogóbban megismertesse az aktuális és jelentős magyar, illetve közösségi jogi szabályozást, joggyakorlatot. Az egyesületnek szándékában áll a különböző szakterületeken dolgozó jogászok számára közösségteremtő programokat, fórumokat szervezni.
Mindkét kitűzött cél megvalósításának első állomásaként a szervezet 2009. június 26.-án 13.30-tól a Budapesti Ügyvédi Kamara Dísztermében a Pp. legutóbbi módosításával kapcsolatos elméleti-gyakorlati kérdéseket, problematikákat témájául választó konferenciát tart. A rendezvényen neves előadók, az ügyvédek részéről dr. Kiss Daisy, egyetemi oktató, a bírók részéről dr. Osztovits András Legfelsőbb Bíróság Jogegységi Tanácsától, a közjegyzőktől dr. Parti Tamás a Budapesti Közjegyzői Kamara Elnöke számolnak be véleményükről szakmájuk szemszögéből nézve a Pp. módosítás vonatkozásában.
Az előadások után a hallgatóság kérdéseinek megválaszolására is sor kerül. A rendezvény végén 20.00 óráig kötetlen beszélgetés, állófogadás, lounge zene, a'la carte büfé biztosítja a kollegiális légkört. Részvételi díj nincs, minden érdeklődőt várnak szeretettel a szervezők.
Ügyvédjelölt alkalmazása - munkaviszony, tanviszony?
A CompLex ügyvédeknek szánt reggeli-sorozatának következő témája az ügyvédjelöltek alkalmazása. „Ügyvédjelölt alkalmazása - munkaviszony, tanviszony?” címmel dr. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Az előadás időpontja 2009. június 4., 8.30, helyszíne a budapesti XO Bistro.
További részletek itt. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Az ügyvédjelölt.hu szerkesztőségi fogadóórája

Az ügyvédjelölt.hu legközelebbi szerkesztőségi fogadóórája 2009. május 14-én tartatik, Budapesten.
Helyszín: ZOE Kávézóban (Ráday utca 20).
Időpont: 19 óra.
A találkozóra szeretettel várunk mindenkit.
Ügyvédjelölti kedvezmény a Jogi Fórum részéről!
Az ügyvédjelöltek 2009. áprilisától kedvezményesen vehenek részt a Jogi Fórum által szervezett konferenciákon.
A kedvezmény mértéke a konferencia mindenkori - teljes árú vagy kedvezményes - részvételi díjából további 20%.
További részletekért klikk ide, a Jogi Fórum konferencia-honlapjáért pedig ide.
Hamarosan: V. Miskolci EU Vándorkupa!
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke idén újra megrendezi az "V. Miskolci EU Vándorkupa" elnevezésű európajogi perbeszédversenyt.A perbeszédverseny célja, hogy - a magyar jogászképzésben hiánypótló szereppel - európai jogi tárgyú megmérettetési lehetőséget kínáljon valamennyi graduális és posztgraduális képzésben résztvevő érdeklődő hallgató, valamint fiatal gyakorló jogász számára.
A versenykiírás elérhető itt.
Elindult az ügyvédjelölt.hu!
Szeretettel köszöntöm az olvasót!
dr. Ármos Lóránd
ügyvédjelölt, alapító szerkesztő
Budapest, 2009. március 1.
Complex reggeli ügyvédjelölteknek!
A Complex Ügyvédreggeli sorozatában külön figyelmet fordít az ügyvédjelöltekre. A Complex honlapján található tájékoztatás szerint a 2009 évre tervezett egyenként másfél órás, reggelivel egybekötött előadások között kettőt kiemelten ügyvédjelölteknek ajánlanak.
Március 26-án dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a jogi szakvizsga reformjairól tart előadást, június 4-én pedig, dr. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke az ügyvédjelölti munkaviszonyról beszél majd.
Az előadások helyszíne az XO Bistro (1088 Budapest, Rákóczi út 5.), a program 8.30 tól 10.30 óráig tart.
További részletek: itt.
