A MAGYAR ÜGYVÉDJELÖLTEK HONLAPJA

A Jogi Fórum nevével fémjelzett konferencia-sorozat soron következő előadása a büntető jogszabályokat érintő változásokról 2009. október 15-én került megrendezésre. A félnapos konferencia számára a helyszínt a Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet biztosította.

A meghívott előadók elismert, tapasztalt személyek, akiknek neve előrevetítette az előadások magas színvonalát: Dr. Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője, Dr. Hatvani Erzsébet, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója, valamint Dr. Magyar György ügyvéd tájékoztatták a résztvevőket az 2009. évi LXXX. tv, valamint a 2009. évi LXXXIII. tv. rendelkezéseiről.

Az első előadás során dr. Magyar György a Be.-t érintő változásokról, ezen belül is a Be. XXVI. fejezetében szabályozott „lemondás a tárgyalásról” jogintézményről szólt részletesen. Az előadás kezdetén képet kaphattunk az angolszász jogrendszer vádalkunak nevezett és a „lemondás a tárgyalásról” hazai intézményének hasonlóságáról-különbözőségéről, majd a tárgyalásról lemondás módosult, s immáron hatályos rendelkezéseit mutatta be érthetően, a lényeget láttatva. A Be. vonatkozó §-ainak ismertetése után az előadó a gyakorlati kérdésekre fektetett nagy hangsúlyt - megosztva tapasztalatait, dilemmáit a résztvevőkkel.

Dr. Magyar György több olyan kérdést vetett fel, amelyek valóban sok védőben megfogalmazódhatnak, amikor e jogintézménnyel a gyakorlatban találkozik. Annál is inkább, mert a tárgyalásról lemondás alkalmazhatóságának egyik alappillére a terhelt beismerése, amely nagy felelősséget tesz a védő vállára. „Mit is jelent tulajdonképpen a beismerés, mit, mennyit kel elmondani, mit vár az ügyész, a bíró a terhelttől pontosan? (Be. 534.§(1) bekezdés) Hogyan alakul a terhelt helyzete, ha a beismerés után az ügyész nem fogadja el a kezdeményezést - azután, hogy a terhelt beismerésben van? (Be. 538.§ (1), (2) bekezdések), Hogyan egyeztethető össze az ártatlanság vélelmének elvével a terhelt azon helyzete, amikor a beismerés ellenére az ügyész nem fogadja el a kezdeményezést?” Dr. Magyar György kérdései valóban elgondolkodtatóak, és akár egy újabb konferencia lehetőségét rejtik magukban….

A második előadás „Az új büntető anyagi és eljárási szabályok a bíró szemével címet viselte”. Dr. Frech Ágnes először a Btk.-t érintő módosításokról beszélt. A 2009. évi LXXX. tv jelentősen módosította a jogos védelemre vonatkozó addigi szabályozást (Btk. 29.§, 29/A.§). A módosítás lényege, hogy a jogtalan támadás teljes kockázatát a jogtalan támadóra telepíti. A védekező személy tehát nem felelős akkor sem, ha az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi (Btk. 29.§ (3) bekezdés), valamint a korábbi kitérési kötelezettség is megszűnt (Btk. 29.§ (3) bekezdés).

Fontos változás e körben egy új intézmény, az ún. megelőző jogos védelem törvénybe iktatása (Btk. 29/A.§), amellyel a jogalkotó már korábban is felmerült élethelyzetekre kívánt megoldást találni. Megelőző jogos védelem körében lehetőség nyílik védelmi eszköz alkalmazására, feltéve, hogy az nem alkalmas az élet kioltására és a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt. Az előadó elmondta, hogy annak bírói megítélésénél, hogy adott eszköz alkalmas-e az élet kioltására, maga az eszköz, valamint annak alkalmazásának módja a döntő; kitért továbbá arra is, hogy ebben az esetben az az elvárható, hogy a védekező kellő biztonsággal és kellő figyelemfelkeltés mellett alkalmazza a védelmi eszközt.

Az előadó a módosítás további fontos elemeként emelte ki az értelmező rendelkezések körében lévő változtatást, az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát. A Btk. 137.§ 17. pontjaként beiktatott új fogalom az ún. „Three Strikes” amerikai intézmény mintája alapján került be a magyar büntető-törvénykönyvbe. Az erőszakos többszörös visszaeső a Btk. szerint „az a többszörös visszaeső, aki mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el.”. Az erőszakos többszörös visszaeső lett tehát a legszigorúbb jogkövetkezményeket maga után vonó elkövetői kategória. A védői dilemmákhoz hasonlóan a bírói dilemmák is megfogalmazódtak az előadás alatt: dr. Frech Ágnes szerint az a probléma, hogy jelen szabályozás 2009. augusztus 9. napján lépett hatályba. Aki tehát az első két személy elleni erőszakos cselekményét ezen időpont előtt, a harmadikat ezen időpont után követte el, a harmadikat ez után, az az első kettőt még abban a tudatban követte el, hogy maximum többszörös visszaesőként minősítheti őt a bíróság, amely helyzet szemben áll a jogbiztonság alkotmányos követelményével. A Btk. szankciórendszerét érintő változásokra az előadó időhiányra tekintettel nem tért ki részletesen.

A Be.-t módosító 2009. évi LXXXIII. tv. rendelkezései – ahogyan az a törvény címéből is kitűnik – a büntetőeljárás gyorsítását, hatékonyabbá tételét, időszerűségét voltak/vannak hivatva biztosítani, és ezzel összefüggésben a bíróságok (különösen a FB, a PMB és a PKKB) munkaterhének oldását célozták meg. E körben dr. Frech Ágnes részletezte ez egyes különeljárások, úgy mint az eljárás a távollevő terhelttel szemben (Be. XXV. fejezet), a tárgyalás mellőzése (Be. XXVII. fejezet), valamint a bíróság elé állítás (Be. XXIV. fejezet) szabályait érintő módosításokat. Kitért továbbá a tárgyalási őrizet, mint új fogalom, valamint a tárgyalás folytonosságát elősegítő módosítások ismertetésére is.

A harmadik, egyben a konferenciát lezáró előadás középpontjában a mediáció állt. A mediáció fogalma a büntető anyagi jogban tevékeny megbánás néven (Btk. 36.§), büntető eljárásjogban közvetítői eljárás néven (Be. 221/A.§) jelenik meg. A tevékeny megbánás a Btk. egyrészt büntethetőséget kizáró okként szabályozza, más esetekben pedig a büntetés korlátlan enyhítésére ad lehetőséget.

Az előadás bevezetőjében Dr. Hatvani Erzsébet a mediációra vonatkozó hazai és nemzetközi jogszabályokról szólt, majd részletesen ismertette az eljárás folyamatát, valamint az ezt érintő jogszabály-módosításokat. A változások közül kiemelendő, hogy a módosítás szélesítette a közvetítői eljárás alkalmazhatósági körét, ui. immáron a személy elleni (XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (XIII. fejezet) vagy vagyon elleni (XVIII. fejezet) vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett esetén is alkalmazható. Újdonság továbbá, hogy a közvetítői eljárás további feltétele lett, hogy az elkövető a cselekmény elkövetését a vádemelésig beismerje. Változott továbbá az utolsó feltétel megfogalmazása is: „és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.” Ez utóbbi az előadó álláspontja szerint azt célozta, hogy a bűncselekménnyel okozott kár megtérítését a pénzbeli megtérítés túlsúlya miatt más irányba is tereljék.

Újdonság továbbá, hogy az eddig ismert kizáró okok közé került egy új, nevezetesen a Btk. 36.§ (3) bekezdésének e) pontja.

Az előadás végén hazai statisztikai adatok kerültek ismertetésre, melyből kiderült, hogy a Magyarországon 2007. óta alkalmazott közvetítői eljárást Budapesten, Pest megyében, valamint Baranya megyében alkalmazzák a leggyakrabban, valamint, hogy a Btk. 36.§ (1) bekezdésében meghatározott három bűncselekménytípusok közül a vagyon elleni bűncselekmények körében a leginkább elterjedt.

Összességében elmondható, hogy a téma aktualitása valamint a szakemberek megválasztása a szervezők felkészültségét mutatja, különösen, hogy az aktuális módosítások három szemszögből (ügyvéd, bíró, állami szerv) is megközelítést nyertek.
 

A hétköznapi ember – a mozifilmekből és sorozatokból kiindulva – azt gondolja, hogy a magánnyomozó egy magányos hős, aki házasságtörések rejtelmeit kutatja. Hogyan és főleg milyen ügyekben dolgozik ma valójában egy magánnyomozó?

A magánnyomozó is ugyanolyan hétköznapi ember, mint bárki más, hiszen ideje nagyobb részét az irodájában a számítógépe előtt tölti. Csupán akkor hasonlít, mondjuk leginkább a Colombóra, amikor olyan információkat kell az ügyben beszereznie, amelyeket csak az „utcán” lehet, vagy fényképfelvételeket készít helyszínekről. De hát ez is csak egy szakma, mégpedig rendőrhatósági engedélyhez és OKJ-s szakképesítés megszerzéséhez kötött (OKJ azonosító száma: 52 8919 01, FFOR száma: 3525). A magánnyomozó tevékenység pontos meghatározását, definiálását a jelenleg hatályos személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény, sőt az azt megelőző 1998. évi IV. törvény és annak végrehajtására megalkotott 24/1998. (VI. 9.) BM rendelet is elmulasztotta. Csupán az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 16/2003.(IV.18.) BM rendelet 18. számú melléklete, amely a magánnyomozó szakmai és vizsgakövetelményeit határozza meg, a munkaterület rövid, jellemző leírásával ad némi definíciót e tevékenységről: „A magánnyomozó a megbízási szerződése alapján, a megbízóját megillető jogok keretein belül figyelő, kutató, felderítő, dokumentáló munkájával, elemző, értékelő, informáló, javaslattevő tevékenységével és személyes közreműködésével segíti megbízója jogainak, jogszerű érdekeinek érvényesítését és kötelezettségei teljesítését.”

A magánnyomozás tehát polgári jogviszony keretében végzett szolgáltatás, olyan adatgyűjtési tevékenységi formákat és műveleteket jelent, amelyeket az erre specializálódott egyéni vállalkozók személyesen, a gazdasági társaságok pedig cégszerűen, de a fő- vagy mellékállású magánynyomozóik személyes felelősségével, törvényi felhatalmazás, illetve rendőrhatósági engedély (igazolvány) birtokában végezhetnek, természetesen a megbízóik jogos – általában gazdasági – érdekeinek érvényesítése céljából, megbízási szerződés keretei között. A megbízók igényei alapján e szolgáltatások különfélék lehetnek, irányulhatnak:

1) Céginformációk beszerzésére, cégtörténetek megírására, azaz egy gazdasági társaság tényleges működésének, valós pénzügyi helyzetének, kapcsolt vállalkozásainak stb. megállapítására.
2) Jogszerű követeléskezelések előkészítésére és lefolytatására.
3) Az üzleti partnerek megbízhatóságának, gazdasági társaságok és más szervezetek vezető tisztségviselőinek illetve alkalmazottainak biztonsági ellenőrzésére.
4) Eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó, illetve bujkáló személyek felkutatására.
5) Polgári és büntetőügyekben tanúk felkutatására és meghallgatásuk végrehajtására, illetve más kiegészítő bizonyítékok beszerzésére.
6) Végül egyéb, a megbízót érdeklő információk, adatok, dokumentumok gyűjtésére, feldolgozására és értékelésére.


Megfigyelhető-e olyan tendencia, hogy a magánnyomozók egyes területekre specializálódnak, ha igen, melyek ezek a területek?

A magánnyomozók általában nem specializálódnak szakterületekre, a kialakított ügyfélkörük részére bármelyik fenti tevékenységet elvégzik. Persze minden detektívnek vannak kedvelt területei, nekem illetve cégem, az Ulysses Team Kft. munkatársainak például kifejezetten a gazdasági ügyek, és az eltűnt személyek felkutatása.


Ehhez kapcsolódik a következő kérdés, hogy Ön – többek között – Üzleti hírszerzés címmel publikált. Mit is jelent ez tulajdonképpen és miért aktuális ez napjainkban?

Mint ahogyan ezt a fenti könyvem bevezetőjében is leírtam, a hírszerzés szó hallatán az emberek többsége valamilyen politikai, gazdasági vagy katonai, de mindenképpen állami célokat szolgáló titkosszolgálati tevékenységre gondol még akkor is, ha egy magánkézben lévő gazdasági társaságról derül ki, hogy ipari kémkedést folytatott egy másik cég kárára. Ez a vélekedés a nemzetközi óriáscégek, közkedvelt szóhasználattal a „multik” vonatkozásában az esetek jelentős hányadában így is van, hiszen a titkosszolgálatok szívesen használják fel hírszerzési csatornaként a multinacionális társaságok szerteágazó gazdasági, kereskedelmi kapcsolatrendszerét. A fedőszervezetek hírszerzési céllal történő létrehozása pedig mindannyiunk számára köztudott, álljanak azok akár állami, akár magánérdekek szolgálatában.

Hírszerzést azonban nemcsak állami titkosszolgálatok folytatnak, hanem magánszervezetek is, legfőképpen gazdasági társaságok, akár úgy, hogy titkosszolgálati vagy rendőrségi operatív múlttal rendelkező szakembereket foglalkoztatnak, akár úgy, hogy magánnyomozó irodákat bíznak meg üzleti hírszerzési feladatokkal, ahol persze szintén ilyen szakemberek dolgoznak.

Az üzleti hírszerzéssel foglalkozó szakemberek egyre népesebb tábora a világban – az én felfogásommal ellentétben – fennen hirdeti, hogy a gazdasági, üzleti hírszerzés a Business Intelligence teljesen legális, törvényes tevékenység, mert kizárólag legális csatornákon elérhető üzleti információk gyűjtésének, feldolgozásának, értékelésének és elemzésének egyfajta sajátos szemléletű módszertana. Szerintük tehát arról van szó csupán, hogy a mindenki által elérhető nyilvános forrásokból származó információk folyamatos, szisztematikus gyűjtésével és elemzésével, illetve a vállalatok egyedi (hír)igényeire szabott megoldásaival segíti az adott szervezetet az operatív és stratégiai céljai elérésében, megfelelő információs hátteret biztosítva a vállalati döntések meghozatalához. Ebben a felfogásban gazdasági, üzleti hírszerzésnek számít:

- egy szegmens pontos versenypiaci felmérése,
- a várható piaci változások előrejelzése,
- a különböző kockázatok, esetleg krízishelyzetek időbeni felismerése, kiszűrése és optimális kezelési lehetőségei,
- a konkurencia-elemzéssel összekötött piackutatás,
- a különféle benchmarking technikák alkalmazása,
- az azonos vagy hasonló gazdasági tevékenységet folytató cégek részére szervezett konferenciákon való részvétel, sőt a különböző üzemlátogatások is.

A felsorolt, igen szerteágazó, valóban legális tevékenységeket magába foglaló üzleti hírszerzésnek, mint a modern üzleti tudományok egyikének, számos definíciója született, ezek közül csupán egyet idézek: „Az üzleti hírszerzés modern vezetői, döntéshozói gondolkodást jelent a vállalat rugalmasságának növelése és a meglepetések, a kockázati tényezők iránti érzékenység csökkentése érdekében.”

Ezzel szemben Samuel Porteous 1994-ben azt írta, hogy „Az ipari kémkedés illegális titkos, kényszerítő vagy félrevezető eszközök alkalmazása a privát szektorban, gazdasági információk gyűjtése céljából.”

Leegyszerűsítve tehát, amíg az üzleti hírszerzés legális és gazdaságilag hasznos tevékenység, addig az ipari kémkedés illegális és elítélendő üzleti magatartás. Véleményem szerint a kettő egy és ugyanaz abban az értelemben, hogy nincsenek éles határvonalak a legális és a már illegálisnak minősülő hírszerzőmódszerek között. Sőt klasszikus értelemben a hírszerzés alapvetően titkos tevékenység, melynek célja elsősorban a védett adatok illetve információk megszerzése.

Tágabb értelmezésben persze a hírszerzés magába foglalja a legális módszerekkel, valamint az operatív titkos módszerekkel végzett információgyűjtést is, még pontosabban fogalmazva, a legális hírszerzés általában megelőzi, mintegy előkészíti a titkos adatgyűjtést. A kétféle hírszerzés nem „csereszabatos”, és a sorrendjük sem cserélhető fel, hiszen nyilvánvaló, hogy az egyébként legális forrásból beszerezhető adatokra nem szervez senki titkos akciókat, operációkat, ezek ugyanis a mélységi felderítésre – ha úgy tetszik „ipari kémkedésre” – lettek kitalálva. És ma Magyarországon egyre több cég foglalkozik az üzleti hírszerzés nem éppen legális változataival, mint ahogyan azt a nemrég lebukott UD Zrt. munkatársai tették.


Hogyan látja a magánnyomozás jövőbeni helyzetét Magyarországon? Mennyire válik ez a szakma nemzetközivé (együttműködnek-e más országok magánnyomozóival)?

Az első, ismeretterjesztő könyvem, a Klasszikus magánnyomozástan 2000-es megje-lenése óta eltelt idő alatt a magánnyomozó szakma a piac új igényeinek, elvárásainak megfelelően jelentős változáson ment keresztül. Ennek okát abban látom, hogy az elmúlt közel tíz esztendő alatt feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a mobiltelefónia és vele karöltve az informatika, ezek a távközlési, kommunikációs rendszerek teljesen behálózzák a világot, meg persze az életünket is. Mostanra Magyarországon még a legkisebb vállalkozásnak is van számítógépes rendszere internet-elérhetőséggel, és néhány mobiltelefonja, melyeken elképesztő sebességgel áramlanak még a legféltettebb gazdasági, üzleti, piaci információk is. Ezek az információtároló illetve adattovábbító rendszerek azonban rendkívül sebezhetőek, és valljuk be, a gazdasági társaságok nagy része Magyarországon vajmi keveset törődik az adatvédelem, az üzleti titokvédelem kérdésével. Tudják ezt azok a konkurens cégek is, akik nem kis fáradságot, no meg pénzt ölnek abba, hogy kifürkésszék versenytársaik ugyan legféltettebb, de mégsem eléggé védett titkait.

Úgy érzékelem, hogy a magánnyomozó szakma kezd eltolódni az üzleti hírszerzés irányába, mégpedig a piac nyomására a gyors és megbízható adatokat eredményező műszaki-technikai hírszerzés irányába. Ezt a folyamatot szemlátomást a Büntető Törvénykönyv vonatkozó szankciói sem képesek megállítani.

A magamfajta régi vágású, „gyűrött ballonkabátos”, a klasszikus módszereket és nyomozói fogásokat előnyben részesítő detektívben felsejlik a XXI. század modern Sherlock Holmesának (rém)képe, aki már nem humánvégzettségű és érdeklődésű, hanem a virtuális térben garázdálkodó kibernetikus zseni, a hacker. És már a számítógépeinken vannak a spyware-ek (trójai kémprogramok), a billentyűlenyomásokat naplózó keylogger szoftverek, sőt szövegtartalmakat, üzleti logikákat felismerő és figyelő robotrendszerek, szövegbányászati szoftverek, hitelkártyaszám-generáló programok és más – a számítástechnikában nem igazán jártas egyén számára – elképesztő találmányok. Globalizált világunkban a hagyományos nyomozási módsze-reket egyre jobban kiszorítja ez az „instrumentális nyomozás”.

Éppen a globalizáció és a multinacionális cégek miatt nem állhat meg a nyomozás a határoknál. Persze – a nyelvismeret és a helyi viszonyok ismeretének hiánya miatt – nem a magánnyomozó utazik külföldre, hanem interneten keresztül vesszük fel a kapcsolatot az érintett ország magánnyomozójával vagy magánnyomozó irodájával. Ilyenkor mi adjuk a megbízást és koordináljuk a munkát. Én már többször dolgoztam együtt német, francia és tengerentúli, amerikai és kanadai kollégákkal.


Mennyire tartja veszélyesnek ezt a szakmát?

Alapvetően nem veszélyesebb ez a szakma, mint a rendőrségi nyomozóké, de – bármennyire is körültekintően készítjük elő a személyes adatgyűjtést – azért néha előfordul, hogy rossz időben rossz helyre csenget be az ember.


Hogyan kapcsolódik össze a magánnyomozás és az ügyvédi szakma? Hogyan vesz részt egy magánnyomozó a büntetőeljárásban, vagy más ügyekben?

Megbízásaink jelentős hányada ügyvédektől illetve ügyvédi irodáktól érkezik. Az eddigi tapasztalatok szerint, amíg a polgári ügyekben az ügyfelek meghatalmazott jogi képviselőjükkel közösen, de a képviseletet ellátó ügyvédek önállóan is igen gyakran keresnek meg magánnyomozókat tanúk felkutatása, illetve más kapcsolódó bizonyítékok beszerzése céljából, addig a büntetőügyekben eljáró ügyvédek ilyen irányú érdeklődése a szakma iránt még mindig nem számottevő. Pedig 2003. július 1-jétől új jogintézményként bekerült a büntetőeljárásba a pótmagánvád indítvány lehetősége, ahol az indítvány elkészítéséhez szükséges személyi és tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása és az ügyvéd rendelkezésére bocsátása – a jogvesztő harminc napon belül – magánnyomozás nélkül véleményem szerint komoly nehézségekbe ütközhet. A polgári perekben mindkét fél, a felperesi, illetve az alperesi oldal is egyaránt igényt tart magánnyomozásra, a büntetőügyekben úgyszintén, a sértetti oldalról és az elkövető jogi képviselője részéről is érkeznek megbízások a védelem pozícióinak erősítése érdekében. Ezekben az ügyekben a magánnyomozó tanú, különlegességét az adja, hogy ő a felderítő, tanúkutató munkájával törekszik is arra, hogy tanúvá váljon.


Vannak-e előnyei a magánnyomozásnak a rendőrségi nyomozással szemben?

Legnagyobb előnyünk az, hogy nem vagyunk agyonterhelve munkával, így valóban csak az ügyre illetve annak megoldására koncentrálhatunk, és nem kötnek bennünket a büntetőeljárás szigorú szabályai. Ezért jóval eredményesebbek is vagyunk a rendőrkollégáknál.


Ön tanított a Rendőrtiszti Főiskolán, számos publikációja jelent meg – meg lehet-e tanítani, illetve tanulni jól ezt a szakmát ilyen formában?

A Rendőrtiszti Főiskolán és a magánnyomozói OKJ-s tanfolyamokon is sok mindent meg lehet tanulni, csak éppen nyomozni nem. Az utóbbinál maradva, az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló – fentebb már idézett – 16/2003.(IV.18.) BM rendelet 18. számú melléklete a magánnyomozói szakképesítés szakmai követelményeinél azt írja, hogy „A magánnyomozói tevékenység nagyfokú önfegyelmet, széleskörű elméleti felkészültséget, jó kifejező- és kapcsolattartói készséget, valamint fejlett problémamegoldó képességet igényel.” Ezért „A foglalkozás gyakorlásához képessé kell válni ezen (jogi, kriminalisztikai és pszichológiai) ismeretek alkalmazására az alábbi feladatok végrehajtásában:

- adatok, tények és információk felkutatása, gyűjtése;
- személyek, események megfigyelése, dokumentálása;
- megtörtént események körülményeinek felderítése, és ezekre vonatkozó dokumentumok beszerzése;
- nyilvántartások adatainak megtekintése, azokból igazolás, másolat kérésére, kivonat készítése;
- a megismert adatok, tények és információk értékelése, elemzése és azok alapján informáló, tanácsadó, javaslattevő tevékenység; végül
- személyes közreműködés a megbízó jogainak, jogszerű érdekeinek érrvényesítésében, teljesítésében.”

A 16/2003.(IV.18.) BM rendelet 18. számú melléklete mindehhez természetesen taxatíve felsorolja, hogy a magánnyomozónak milyen:

- alkotmányjogi,
- polgári jogi,
- büntetőjogi,
- büntetőeljárási jogi,
- közigazgatási jogi,
- szabálysértési jogi,
- kriminalisztikai,
- pszichológiai elveket illetve

ismereteket kell elsajátítania, és abból természetesen vizsgát is tennie. Ezek valóban mind igen hasznos és szükséges ismeretek, csak éppen alapvető nyomozáselméleti, nyomozási szakismeretekre, adatgyűjtési módszerekre nem tanítják meg a szakképesítés megszerzésére jelentkezőt. (Természetesen ez a Rendőrtiszti Főiskolára nem vonatkozik.) A nyomozás ugyanis mindenekelőtt gondolkodási tevékenység, folyamat, melynek lényege valamely jelenség, vagy múltban lezajlott esemény meghatározott módszerek segítségével történő megismerése. A megismerés a nemtudástól a tudás, a nem teljes, hiányos tudástól az egyre teljesebb, alaposabb tudás felé való fokozatos előrehaladás folyamata, amelynek általános törvényszerűségeit a filozófia egyik nagy területe, az ismeretelmélet, a gnoszeológia vagy episztemológia, konkrét törvényszerűségeit pedig a megismerés pszichológiája kutatja.

A nyomozás, mint megismerési folyamat speciális gondolkodás, az ún. kriminalisztikai gondolkodásmód kialakulását igényli, amely kizárólag többéves szakmai tapasztalat, gyakorlat útján fejlődik ki, illetve fejleszthető tovább. A kriminalisztikai gondolkodással, mint tudományos módszerrel a bűnügyi nyomozástan, a kriminalisztika általános részéhez tartozó kriminálmetodológia foglalkozik. A nyomozásra jellemző gondolkodásmód két szempontból is speciális:

1) egyrészt a fordított kauzalitás jellemzi, mivel a nyomozás kiinduló adatai, a már rendelkezésre álló adatok az oksági folyamat eredményei, vagyis az okozat, amelynek okait keressük – gondoljunk itt a logikai következtetések levonására, vagy a személyek, tárgyak általános, különös csoportjellemzői és egyedi ismérvei alapján történő azonosítás folyamatára –,

2) másrészt a kriminalisztikai gondolkodás sajátos eszköze a verzió, a nyomozásban használt feltételes logikai ítélet, s a verziókkal végzett munka.

(A verziók alkalmazása a nyomozásban ugyanazt a szerepet tölti be, mint a filozófiai ismeretelméletben a tudományos hipotézisek.) Szóval nagyon sok ügyet végig kell nyomozni ahhoz, hogy ez a különleges gondolkodásmód kialakuljon.


Hamarosan részt vesz egy Magyarországon szervezett, a magánnyomozásról szóló nemzetközi konferencián. Mit vár ettől a konferenciától a szakma?

Ez a VI. Országos Magánnyomozói Konferencia, melyet a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara szervez és 2009. április 29-én és 30-án kerül megrendezésre Siófokon. Számos külföldi: angol, osztrák, bosznia-hercegovinai és szlovén előadó lesz, itt lesz többek között Tony Imossi, a Brit Nyomozók Egyesületé-nek elnöke és a Nemzetközi Detektív Szövetség, az IKD (Internationale Kommission der Detektiv-Verbände) főtitkára. Én is meghívott előadó vagyok e konferencián, előadásom címe: Környezettanulmány a magánnyomozásban, készítésének gyakorlati módszerei.

Hogy mit vár a szakma ettől a konferenciától? Ez mindenekelőtt egy hazai és nemzetközi seregszemle és szakmai tapasztalatcsere, ahol meghívottként – ha lehet így fogalmazni – a szakma krémje vesz részt.